Dr. Ámbédkar Iskola

Köszönet

Kategorizálva: Címlap, Mecénások   

     5 komment Megtekintve 1.007 alkalommal

Évnyitó focibajnokság

Kategorizálva: Címlap, Diákok   

Telepítsd a Flash Playert a lejátszáshoz!

Szeptember 23-án (csütörtök) megtartottuk az évnyitó focibajnokságot a sajókazai füvespályán.

Újfent bebizonyosodott, hogy érdemes ilyen rendezvényeket szervezni a diákjainknak. Hét csapat (két alsózsolcai, egy hegymegi és négy helyi) részvételével, egy remek hangulatú versengés zajlott le a csapatok között. A résztvevőket a mérkőzések előtt és alatt is szendvicsekkel vendégeltük meg. A torna után eredményhirdetés kövekezett a Rákóczi úti háznál, ahol az igazgató úr átadta a kupát a győztes Dr. Ámbédkar Iskola csapatának, míg a többi csapat egy szép oklevelet vehetett át.

A záráskor elhangzott, hogy a jövőben is szeretnénk hasonló sportnapokat rendezni.

     1 komment Megtekintve 506 alkalommal

  Letöltés (3 oldal, PDF, 147.4 kB)

     Nincs komment Megtekintve 578 alkalommal

Szeptember 4-én lezajlott a budapesti kirándulás. Nagyon szépen köszönjük az adományokat. Összesen 72 ezer forint gyűlt össze, ami nagyon nagy segítség volt.

A pénz nagy részéből (36000 forint) azoknak vettünk vonatjegyet, akik nem jogosultak az ingyenes utazásra (kísérők, és néhány személy, akik nem a diákjaink) 16 000 forintért BKV-s csoportjegyet vettünk, illetve 13000 forintot költöttünk a Természettudományi Múzeum belépőjére. A gyerekeknek vettünk reggelit, és így kb. 6000 forint maradt meg.

Tovább »

     Nincs komment Megtekintve 671 alkalommal

„Szeretet háló”

Kategorizálva: Címlap, Diákok   

Ezzel a címmel indult ma, 2010. július 26-án, útjára az EGYÜTTműködés, a KAPCSOLATépítés jegyében iskolánk délutáni tábora. A képen épp az ismerkedés pillanatait örökítettük meg, a Dr. Ámbédkar Iskola diákjai látják vendégül a település református, katolikus és evangélikus vallású fiataljait.

A héten minden délután angolul játszunk két dán önkéntesünkkel Lilivel és Idával, valamint ellátogatunk településünk mindhárom templomába. Így talán sűrűbb lesz fölöttünk péntekre az a bizonyos háló, reméljük mindannyiunkat szorosabb szálak fűznek majd össze.

Frissítve 2010. szeptember 13.

Telepítsd a Flash Playert a lejátszáshoz!

Idén nyáron három fiatal külföldi önkéntes érkezett a Dzsaj Bhím Közösséghez hosszabb időre. Ida és Lilith Dániából, Áron Svájcból utazott hozzánk, hogy megismerje és segítse a munkánkat. Az ő jelenlétüket kihasználva egy hetes napközis tábort szerveztünk, amelynek két fő célja volt: az angol nyelvgyakorlás és a kapcsolatépítés a településen élő roma, nem roma és külföldi fiatalok között. A Dr. Ámbédkar Iskolába járó diákjaink számára szinte természetes a külföldiek jelenléte, a folyamatos kirándulásokon, tréningeken, táborokban való részvétel.

Tovább »

     3 komment Megtekintve 1.186 alkalommal

Diákjaink az Athe Samon

Kategorizálva: Címlap, Diákok   

Telepítsd a Flash Playert a lejátszáshoz! E rendezvény keretében 2010. június 2-án a Gödör Klubban diákjaink lehetőséget kaptak arra, hogy saját költeményeiket adhassák elő.

Lázi András, Lázi Károlyné Terike és Lindeisz Márton egy színpadon állhatott Müller Péter Sziámival, Karafiáth Orsolyával és Bárdos Deák Ágnessel

A szervező, Bárdos Deák Ágnes így írt felhívó emailjében a rendezvény ötletéről, fontosságáról:

Tovább »

     Nincs komment Megtekintve 643 alkalommal

Telepítsd a Flash Playert a lejátszáshoz!

Az én számomra ez a kirándulás nagyon emlékezetes volt. 6:28kor indultunk a vonattal Miskolcra. Miskolcon, a Tiszai pályaudvaron átszálltunk 7:30 körül a pesti vonatra. Mindenki nagyon fáradt volt. Az utazás elején mindeki majd elaludt, de Gödöllőnél leszállt pár fiatal és csináltak egy ’’ kis 10perces nagyon jó hangulatot’’:):). Kiabálták, hogy Gödöllőőőőő!! És énekeltek is. Miután leszálltak még mindig fáradtak voltunk egy kicsit, de már nem annyira. Miután megérkeztünk Pestre a Keleti Pályaudvarra elindultunk a Természettudományi múzeumba. Ott nagyon szép halakat láttunk. A padló olyan volt mintha a vízen járnánk. Üveges volt és alatta úgy volt berendezve, mint a Spongebob rajzfilmből Bikinifenék :). Nagyon tetszett. Voltak sokféle 6lábú rovarok, gyönyörű szép pillangók. Miután ott befejeztük a nézelődést elindultunk a roma parlamentbe. Sajnos nem volt valami jó idő csepergett az eső és végig esernyővel gyalogoltunk. Mikor bementünk a Parlamentbe nekem személy szerint olyan érzetem volt, mint ha itt lennék a Dzshaj Bhim közösségi házba :). Mindenki nagyon közvetlen volt.

Tovább »

     Nincs komment Megtekintve 919 alkalommal

OM-szám

201035 (Ha szeretnéd a Gimnáziumunkat az Oktatási Minisztérium különböző oldalain megkeresni, akkor szükséged lesz erre az azonosító számra.)

Iskolánk 1. rész

Iskolánk (1. rész)
Iskolánk Dr. Ámbédkar indiai történelmi személyről kapta a nevét. Ámbédkar kaszton kívüli pária családban, legkisebb fiúként látta meg a világot. Egy gazdag mahárádzsa ösztöndíja segítségével New Yorkban és Londonban szerzett tudományos fokozatokat, majd visszatért hazájába. Ügyvéd, polgárjogi harcos, majd miniszter lett belőle. A kasztrendszer elnyomásában élő érinthetetlen tömegek helyzetében döntő fordulatot ért el. Úgy látjuk, hogy a romák számára ez igazán időszerű üzenet az őshazából.

Iskolánk 2. rész

Iskolánk (2. rész)
Iskolánk olyan észak-magyarországi közösségeket szolgál ki, ahol az érettségizettek aránya jelenleg 1% alatt van. A sajókazai, laki, alsóvadászi, homrogdi cigánytelepeken több ezer ember él, akiket a középfokú közoktatás nem ér el. Hiszünk abban, hogy megfelelő pedagógiai munkával más hazai lakosságcsoportokhoz hasonlóan itt is érettségit és versenyképes szakmát lehet adni a diákok kezébe. Fiatalokat és felnőtteket (nappalin és estin) együttesen tanítunk mert ha egy családból többen is tanulnak, nagyobb az esély a sikerre.

Iskolánk 3. rész

Iskolánk (3. rész)
Iskolánk személyiség-központú reformpedagógiai eljárásokat, informatikát, angol nyelvet és modern tudományt kínál. Ehhez igénybe vesszük a magyar társadalmi környezet parlagon heverő erőforrásait. Szunnyadó energiákat aktivizálunk azért, hogy hazánk legszegényebb közösségeiben is magas színvonalú középiskolai kínálat jelenjen meg.

Iskolánk 4. rész

Iskolánk (4. rész)
Iskolánk feladata a szűkös létből kivezető utakra rámutatni, és a külvilág felől érkező ingereket „élvezhetővé” tenni. Már az iskola megalapítása előtt éveken keresztül tudatosan személyes kapcsolatokat építettünk a mi diákjaink és más iskolák diákjai között. Feladatunk a diákok és családjaik részére a kedvezőbb helyzetű társadalmi rétegek életmód-mintáinak közvetítése. Különösen égető ennek szüksége az egészségmagatartás területén, hiszen nem azért tanulunk éveket, hogy utána korán meghaljunk, mint a falusi szegény emberek.

Iskolánk 5. rész

Iskolánk (5. rész)
Iskolánk szegregált környezetben jön létre, mégis a társadalmi integráció útját járja. Magas szintű oktatási szolgáltatást hozunk létre abban a közegben, amely teljesen ellátatlan. A hiányt keresletként értelmezzük, és kielégítjük. Az így létrejött szolgáltatás természetesen a nem cigány környezetre is vonzerőt gyakorol, s értékes kapcsolatok épülnek a szegregált közösségek körül. Hiszünk abban, hogy azokból a falvakból, amelyek ma fekete lyukak az ország térképén, fényes csillag válhat.

Iskolánk 6. rész

Iskolánk (6. rész)
Iskolánk a cigánysághoz köthető életmódmintákat értékesként mutatja fel. Az életformát váltó alsóvadásziak, sajókazaiak, lakiak, homrogdiak még legalább egy-két emberöltőn keresztül sok unokatestvérrel, hatalmas rokonsággal fognak rendelkezni. Ez természetesen érték, de a megítélése sajnos korántsem egyértelmű a megye közvéleményében. Az iskola nemzetiségi pedagógiai feladatai közé tartozik hogy a diákjainknak legyenek megalapozott érveik saját életmódjuk vállalásához.

Iskolánk 7. rész

Iskolánk (7. rész)
Iskolánk kínálatának lényege az érettségi. Szakképzést azoknak nyújtunk, akik érettségivel együtt akarnak szakmát szerezni. Még az általános iskolából lemorzsolódott jelentkezőkkel is tisztázzuk: a cél nem pusztán a nyolc osztály - a tanulás nálunk a társadalmi helyzet megváltoztatását célozza.

Az összes rész egyben

Iskolánk

Tartalomjegyzék

Kontakt

    Igazgató: Derdák Tibor
    Mobil: (06) 30-830-2029
    E-mail: derdak@ambedkar.hu

    Címek:
    3720 Sajókaza, Rákóczi F. u. 29.
    3720 Sajókaza, Ady E. u. 2.
    3786 Hegymeg, Dózsa Gy. u. 1.

    Telefon/Fax:
    (06) 48-349-209, (06) 48-788-275

    A fenntartó bankszámlaszáma:
    Raiffeisen Bank,
    12001008-00156776-00100009,
    Dzsaj Bhím Közösség.

Mottó

Tisztánlátás, helyes döntés, megfelelő megszólalás, jó magaviselet, tisztes megélhetés, erős edzés, fegyelmezett figyelem, mélységes mély elmélyedés. (Buddha)

Jeles nap

Boldog Névnapot kívánunk minden kedves Dóra nevű látogatónknak!

Eseménynaptár

Szeptember 24-én: Punéi egyezmény

Október 14-én: Nágpúri áttérés

November 28-án: Az orientalisztika napja (Kőrösi Csoma Sándor 1819. november 28-án indult el rejtélyes keleti útjára.)

November 5-től december 14-ig: Sajógalgócon a Lőrincz család 1944-ben négy zsidó munkaszolgálatos fiút bújtatott (Weisz Pált, Glückmann Zoltánt, Havas Istvánt és Kőrősi Istvánt)

Január 19-én: Dr. Martin Luther King Nap

Február 11-én: A vallásszabadság napja (1676-ban Michael de Ruyter Nápolyban kiszabadította a gályarab-prédikátorokat, például Túróczi Végh András füleki prédikátort, Kálnai Péter putnoki lelkészt, Szalóczi Mihály zubogyi prédikátort)

Március 21-én: A faji megkülönböztetés (apartheid) elleni küzdelem napja (1960 óta)

Április 14-én: Dr. Ámbédkar születésnapja

Május 2-án: Buddha születésnapja (2009-ben)

Augusztus 2-án: A cigány holokauszt emléknapja

Legaktívabb kommentelők

  • Orsós Zoltán (7)
  • Fürjesné Zsóka (7)
  • Lázi István János Benő (6)
  • Boda Péter Cino Rrom (6)
  • suzi (4)
  • Beri Amália (4)
  • Derdák Tibor (3)
  • Peti CINO PIKO ROM (3)
  • Zsóka (3)
  • kótai richárd (3)

Látogatóink

Részletek

  • Online: 0
  • Mai látogatók: 33
  • Mai oldal-megtekintések: 75
  • Összes látogató: 39078
  • Összes oldal-megtekintés: 261485
  • Alexa nemzetközi helyezés: 3,880,921

Aktuális grafikonok