Dzsaj Bhím gyerektábor, Sajókaza, 2010.06.19 - 2010.06.27.
Kategorizálva: Címlap, Diákok Címkézve: Dzsaj Bhím tábor

Telepítsd a Flash Playert a lejátszáshoz!

A Dzsaj Bhím gyerektábor ötlete 2010 márciusában vetődött fel, amikor Orsós Jánossal és Derdák Tiborral meglátogattuk a családomat Tiszatardoson. Láttuk a testvéreimet és arra gondoltunk, hogy jó lenne őket elvinni egy táborba, hiszen nyáron otthon vannak, és nem nagyon mozdulnak ki a falujukból és barátaik csak a faluból vannak más környékbeli falukból is csak egy-kettő. Amikor most a testvéreimmel találkoztam, lepörgött a saját életem. Nekem is ezek a nyári táborok változtatták meg a jövőképemet. Elhatároztam, hogy a húgaimnak is bepillantást engedek abba, amire nekem is annak idején lehetőségem nyílt.
A tábor előkészületei áprilisban kezdődtek meg. A tábort a www.dzsajbhim.hu honlapon hirdettük meg. A tábort a Felcsuti Alapítvány anyagi támogatásával sikerült megvalósítani.
A tábor 2010.június 19-től kezdődött Sajókazán a Sólyom telepi Rózsaszínházban, ami a Dzsaj Bhím Közösség egyik közösségi háza.
A táborban résztvevők Baranya megyéből, B-A-Z megyéből, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből és Pest megyéből érkeztek.
A tábort olyan fiatalok vezették, akik már több éve kapcsolatban állnak a Dzsaj Bhím Közösséggel. Ezek a fiatalok már több táborban is részt vettek. A Baranya megyei csoport egyik vezetője Orsós László volt Szalántáról, aki a Pécsi Tudomány Egyetem hallgatója. Hidasról Orsós Zoli, Imre Gábor és Imre Roland töltött be hasonló szerepet, Sajókazáról Lázi István János Benő, Baksáról Orsós Pápai Zoli.
Pápai Zoli története keretbe foglalja a táboraink igazi értelmét. Zoli megrázóan ír arról, hogy neki mit jelentettek a régebbi táboraink: http://www.dzsajbhim.hu/az-uszoi-tabor/.
Az idősebb, tapasztaltabb ifivezetők, rokonok jelenléte miatt a gyerekekkel minden úgy ment, mint a karikacsapás – nem voltak fegyelmezési problémáink.
A táborban 17 gyerek, 5 ifivezető, 6 felnőtt és a Dr.Ámbédkar Iskola 5 tanára vett részt. Több meghívott vendégünk is volt, akik egy-egy napot töltöttek a táborban.
A tábor egyik célja az volt, hogy olyan gyerekek vegyenek részt a táborban, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy táborokba mehessenek, más embereket ismerjenek meg, más kultúrákkal kerüljenek kapcsolatba, ismerjék meg az őket körülvevő világot és tudják elhelyezni benne magukat, és kapjanak olyan kezdő lökést, amivel képesek lehetnek megváltoztatni az életüket.
Ezért fontos volt számunkra az, hogy az ERRC munkatársai megismerkedjenek a táborlakókkal. Az ERRC munkatársai Orsós Anna vezetésével (aki szintén az ERRC munkatársa és a Dzsaj Bhím Közösség egyik dhammamitrája) foglakozás keretében ismerkedhettek meg a gyerekekkel. A gyerekek csak angol nyelven tudtak kommunikálni vendégeikkel, ez fontos tapasztalat volt a gyerekeknek, hiszen anyanyelvi környezetben nem találkoznak az angol nyelvvel.
A tábor életébe próbáltuk becsempészni egy kis vallási életet is. Minden este Dzsátakákat , azaz Buddhista tanmeséket dolgoztunk fel Orsós János és Derdák Tibor vezetésével.
Meghívtuk a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség vezetőjét Kelemen Katalint, aki bemutatta a Hitközséget, a Hanuka ünnepét, és zsidó dalokat tanított és zsidó tanmeséket mesélt nekünk.
Domokos Katalin francia nyelvtanár és lánya Borbála látogattak el a táborunkba, akik különböző csapatépítő játékokat játszottak a gyerekekkel, majd egy-egy csoport esti előadását készítették elő.
Meghívtuk még Setét Jenőt aki a TASZ képviseletében tartott előadást az alap jogokról,kötelezettségekről. A gyerekek megismerkedtek a diszkrimináció, integráció, szegregáció fogalmával.
A vendégünk volt még Illyés Márta, aki keleti meséket mesélt a gyerekeknek.
A tábor egész ideje alatt Hámori Éva fazekas tartott kézműves foglalkozásokat a táborlakóknak. A gyerekek nagyon érdeklődtek a kézműves foglalkozások iránt a legnagyobb érdeklődést az agyagformázás és korongozás okozta.
A táborban részt vett a Közgazdasági Politechnikum 2 diákja Lévai Viola és Csákány Dóra, akik szókincs bővítő vetélkedőket, foglakozásokat tartottak és táncokat tanítottak a gyerekeknek.
A tábor életéből nem maradhattak el a cigány táncok és dalok sem. Boda Péter és Orsós Miklós tanított cigánydalokat a táborozóknak.
Kirándulást szerveztünk Aggtelekre, ahol a cseppkőbarlangokat fedezhettük fel, amit később vetélkedő keretében feldolgoztunk.
Geológiai vonalunkat nem veszítve el, később meglátogattuk a Miskolc-tapolcai barlangfürdőt, majd a helyi Bob-pályán száguldoztunk a gyerekekkel.
Kiállításokat is láttunk. Meglátogattuk a jósvafői Tájházat, a Miskolci Galériában autista gyerekek alkotásait és Miskolc város történetét, Sajókazán, pedig a Kortárs művészeti kiállítást.
Berentén a Besh O Drom koncerten bulizhattunk, a Borsodi Művészeti Fesztivál keretében.
A tábor 2010.06.27.-én véget ért.
A tábor céljait véleményem szerint elérte a gyerekek összeismerkedtek, barátságot kötöttek, kapcsolatba kerültek más kultúrákkal, más emberekkel, rengeteg élménnyel gazdagodtak, kaptak egy kis szeletet a világból. Ez a tábor egy kis lépés volt, ahhoz, hogy megnyissuk a világot más embereknek. Több lépésre van még szükség, ahhoz, hogy nagyobb eredményeket érjünk el, talán jövőre egy új tábor.
(Glonczi László Kubu)

























Legaktívabb kommentelők