Arató Ferenc civil szakértővel és Varga Aranka egyetemi oktatóval Havas Fanny készített interjút
Nincs egyedül az MSZP-frakció oktatási munkacsoportjának vezetője, Tatai-Tóth András, amikor azt mondja, vannak olyan jelek, hogy az integrált oktatás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. (Népszabadság, 2009. febr. 19.) Sólyom László köztársasági elnök szerint „nem lehet doktriner módon megoldani ezt a kérdést, vagyis mindenkire mindenhol ugyanazt az integrációt rákényszeríteni”. (Népszabadság, 2009. febr. 28.) Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője viszont a kormányt okolja az elmaradt sikerekért. (Népszabadság, 2009. febr. 19.) A kérdés ezután már csak az, mit értünk integrált oktatáson. A gyerekek szimpla összekeverését, vagy azt, hogy a különböző társadalmi és kulturális hovatartozású gyerekeket integráltan és inkluzív környezetben, azaz minden egyes gyerek oktatási-nevelési szükségletét kielégítve neveljük együtt.
Tovább »
A magyar Legfelsőbb Bíróság tegnap kimondta:
Hajdúhadházon elkülönítették a roma gyerekeket, és ez a továbbiakban tilos. Tegnaptól kezdve a szegregációt nem lehet büntetlenül folytatni Magyarországon.
Ebben a történelmi pillanatban a Dr. Ámbédkar Gimnázium hegymegi diákjai is jelen voltak a Legfelső Bíróság tárgyaló termében.
Tovább »
Derdák Tibor a kritikus határról.
Sajókazán, ahol most gimnáziumot nyitottak, Derdák Tibor volt SZDSZ-es honatya szerint ezer ember nyomorog kalkuttai körülmények között. Ezeket az embereket el kell juttatni oda, hogy felelősséget tudjanak vállalni a saját életükért. De előbb az iskolában kell integrálni őket. Derdák Tibor ritkán mozdul ki Borsod megyéből, a napokban mégis megtette - részt vett egy, a cigányok oktatási helyzetével foglalkozó budapesti konferencián. Ő tudja, miről beszél: a sajókazai gimnázium és szakképző iskola igazgatója. Itt cigányok tanulnak.
Tovább »
Esélyegyenlőségi szakembereket képzett ki az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM). A frissen végzett esélyegyenlőségi szakértők tanúsítványait Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter adta át.
Tovább »
- Téged utálunk, Márk. - A Borsod megyei Sajókazán egy gimnázium igazgatója mondta ezt egy tizenhat éves, öt osztályt végzett, cigány származású diáknak, november 28-án. - Tudom - felelte Márk. Aztán mindketten nevettek. A dr. Ambedkar Gimnázium igazgatója, Derdák Tibor olyan komoly arccal mondta ezt, hogy Márk elbizonytalanodhatott volna, ha nem tudná halál biztosan, hogy az igazgató itt speciel nem utál senkit.
Tovább »
Legaktívabb kommentelők