Dr. Ámbédkar Iskola

„Nagy durranás”, avagy a nagy biciklitúra

2009.04.23. Kategorizálva: Címlap, Mecénások      Címkézve:

A tavaszi szünet előtt 2 héttel felhívtak minket Közgazdasági Politechnikumból, hogy szeretettel meghívnak az általuk megszervezésre kerülő biciklitúrára.

Telepítsd a Flash Playert a lejátszáshoz!

Háttérzene: We are the champions
(Queen, Freddie Mercury, 1977, News of the World album)
Háttérzene forrása: You Tube

Nagyon örültünk a meghívásnak és gyorsan neki is kezdtünk a gyerekek kiválasztásának, és az ezzel járó előkészületeknek. A „nagy durranás”-ra 2009. április 17-én, pénteken heten indultunk vonattal.

Amikor megérkeztünk Budapest Keleti pályaudvarra, már várt minket két tanárnő a Politechnikumból. Elvittek minket a suliba, ahol lepakoltuk a táskáinkat.

Ezt követően Marcival, a sporttanárral elmentünk biciklit kölcsönözni a Nyugati pályaudvar környékén lévő egyik üzletből. Sajnos az Üzletvezetők nem voltak túl kedvesek, és nem akartak biciklit adni. Majd több mint egy órás győzködés után mégis csak tudtunk bicikliket kölcsönözni. Ezt követően visszahajtottunk a Poliba.

Megérkezésünkkor tapasztaltuk, hogy nagyon sok polis diák, már bent van. Levittek minket a menzára, ahol nagyon finom bableves, csirkepaprikás és palacsinta várt minket. A vacsora után egy közös megbeszélésen vettünk részt, amin részt vettek azon tanárok és diákok, akik részt vesznek ezen a túrán. Szabó László, a főszervező elmondta az útvonalat, mikor és hol pihenünk, csoportbeosztást, fontosabb szabályokat a közlekedésről stb.

Este 10-ig szabadfoglalkozás volt, majd pedig takarodó. Az iskolától kaptunk hálózsákokat. Esti mese gyanánt 2 számot énekeltek nekünk.

Másnap reggel, szombaton fél 6-kor ébredtünk, gyorsan összepakoltunk, a táskáinkat beraktuk a teherkocsiba. 7 órakor csoportonként indultunk Szob irányába. Ez kb. 80 km táv. Nagyon könnyedén vette a távot az összes csapat, hisz 1, 5 órával hamarabb értünk a célhoz, mint ahogyan az a programban volt.

Szobon a helyi általános iskola épületében pihentünk meg. Ezután szintén szabadfoglalkozás volt, így lehetőségünk volt megismerni a Polis diákokat(fociztunk, rögbiztünk). Este 7-8 óra körül vacsoráztunk tejszínes ragulevest hurkatésztával, és tészta dióval, mákkal, sajttal.

Vasárnap szintén fél 6- kor keltünk. Mindenki összepakolt majd indultunk vissza a Politechnikumba. Úgy gondoljuk, hogy ez a szakasz kissé nehezebb volt, mi sem bizonyítja jobban 2 társunk gipsszel érkezett haza. Nagyon izgalmas és nagyon meredek volt, de ami még ezt is felülmúlta az a táj szépsége. Megérkeztünk a Piliba, majd egy hatalmas vacsora várt minket. Tósztot mondott Szabó László, aki megköszönte mindenkinek a részt vételét és kitartását. Külön megköszönte nekünk hogy részt vettünk e nagyon fontos iskolai programon.

Ezt követően jött a mi iskolabuszunk és elvitt minket haza.

Nagyon nagy élmény volt számunkra ez a dolog, tanultunk nagyon sok hasznos dolgot az együttélésről, a nem feladásról, és ami a legfontosabb egymást elfogadni. Mindegy hogy ki vagy és honnan származol, ha közös a cél bármit elérhetünk.

Nagyon szépen köszönjük ezt a lehetőséget, nagyon jól éreztük magunkat. Jó volt a társaság, és jó volt minden.

6 komment:

1 | Lázi István János Benő

2009. április 23. 15:51

Nagyon jó élmény volt számunkra, remélem nem ez volt az első és utólsó túránk.
Köszönet a Politechnikumnak, hogy meghívtak minket.

2 | Kalina Yvette

2009. április 23. 20:08

Örülök, hogy velünk voltatok. Ha jövőre jöttök, már tudni fogjátok, hogy mire vállalkoztok. Így talán még nagyobb élmény lesz.
Számomra a legszebb az volt, amikor a „We are the champions” zenéjére egyszerre érkezett meg a Poliba az  egész csapat. Jó volt látni az arcotokon: Ezt teljesítettük! A biciklik a magasba lendültek. Ilyen pillanatot csak ritkán él át az ember.

3 | karsko krisztián

2009. április 24. 09:14

EZ JÓ VOLT NEKTEK JÓK VAGYTOK JÓ A VIDEÓ  GRATULA VAN  HIÁBA  1 ÓRÁS VÁRA KOZÁS UTÁN KAPTAOK BICIKLIT .

jó hogy a drámkárba járhatok mert nem tudom  .   biztos jóvolt n   nektek mert hegymegiekel voltatok .kár hogy olyanok  ból  kimaradok mert biztos jólet voln.

4 | Anda Tamás

2009. április 27. 17:56

Sziasztok!
Én is nagyon örülök, hogy velünk voltatok ezen a két napon!
Nézegessétek a Poli honlapján a képeket (http://www.poli.hu/poli/kepkron/index.htm).
Május végére elkészül a film is, majd küldünk belőle példányt nektek is.
Hajrá!

5 | Peti CINO PIKO ROM

2009. május 7. 14:06

Bencefice! Mónika! Mi előbbi felgyógyulást kívánok, az biztos, hogy nagy durranás lehetett, de inkább nagy csattanás!!!:):):) Vigyázzatok magatokra! Az Isten Áldjon benneteket!!!

6 | Lázi István János Benő

2009. május 17. 09:23

Köszönjük azt a támogatást, amit a kollégáktól és a Polis kollegáktól kaptunk, kapunk.
Petikém neked is köszönöm a jó kívánságodat!
Te del o Del baxt thaj zor thaj sastyipe!

Kommentküldő:

A név meg fog jelenni, az e-mail nem fog megjelenni, a honlap meg fog jelenni, az összeadás a spamvédelmet szolgálja.

OM-szám

201035 (Ha szeretnéd a Gimnáziumunkat az Oktatási Minisztérium különböző oldalain megkeresni, akkor szükséged lesz erre az azonosító számra.)

Iskolánk 1. rész

Iskolánk (1. rész)
Iskolánk Dr. Ámbédkar indiai történelmi személyről kapta a nevét. Ámbédkar kaszton kívüli pária családban, legkisebb fiúként látta meg a világot. Egy gazdag mahárádzsa ösztöndíja segítségével New Yorkban és Londonban szerzett tudományos fokozatokat, majd visszatért hazájába. Ügyvéd, polgárjogi harcos, majd miniszter lett belőle. A kasztrendszer elnyomásában élő érinthetetlen tömegek helyzetében döntő fordulatot ért el. Úgy látjuk, hogy a romák számára ez igazán időszerű üzenet az őshazából.

Iskolánk 2. rész

Iskolánk (2. rész)
Iskolánk olyan észak-magyarországi közösségeket szolgál ki, ahol az érettségizettek aránya jelenleg 1% alatt van. A sajókazai, laki, alsóvadászi, homrogdi cigánytelepeken több ezer ember él, akiket a középfokú közoktatás nem ér el. Hiszünk abban, hogy megfelelő pedagógiai munkával más hazai lakosságcsoportokhoz hasonlóan itt is érettségit és versenyképes szakmát lehet adni a diákok kezébe. Fiatalokat és felnőtteket (nappalin és estin) együttesen tanítunk mert ha egy családból többen is tanulnak, nagyobb az esély a sikerre.

Iskolánk 3. rész

Iskolánk (3. rész)
Iskolánk személyiség-központú reformpedagógiai eljárásokat, informatikát, angol nyelvet és modern tudományt kínál. Ehhez igénybe vesszük a magyar társadalmi környezet parlagon heverő erőforrásait. Szunnyadó energiákat aktivizálunk azért, hogy hazánk legszegényebb közösségeiben is magas színvonalú középiskolai kínálat jelenjen meg.

Iskolánk 4. rész

Iskolánk (4. rész)
Iskolánk feladata a szűkös létből kivezető utakra rámutatni, és a külvilág felől érkező ingereket „élvezhetővé” tenni. Már az iskola megalapítása előtt éveken keresztül tudatosan személyes kapcsolatokat építettünk a mi diákjaink és más iskolák diákjai között. Feladatunk a diákok és családjaik részére a kedvezőbb helyzetű társadalmi rétegek életmód-mintáinak közvetítése. Különösen égető ennek szüksége az egészségmagatartás területén, hiszen nem azért tanulunk éveket, hogy utána korán meghaljunk, mint a falusi szegény emberek.

Iskolánk 5. rész

Iskolánk (5. rész)
Iskolánk szegregált környezetben jön létre, mégis a társadalmi integráció útját járja. Magas szintű oktatási szolgáltatást hozunk létre abban a közegben, amely teljesen ellátatlan. A hiányt keresletként értelmezzük, és kielégítjük. Az így létrejött szolgáltatás természetesen a nem cigány környezetre is vonzerőt gyakorol, s értékes kapcsolatok épülnek a szegregált közösségek körül. Hiszünk abban, hogy azokból a falvakból, amelyek ma fekete lyukak az ország térképén, fényes csillag válhat.

Iskolánk 6. rész

Iskolánk (6. rész)
Iskolánk a cigánysághoz köthető életmódmintákat értékesként mutatja fel. Az életformát váltó alsóvadásziak, sajókazaiak, lakiak, homrogdiak még legalább egy-két emberöltőn keresztül sok unokatestvérrel, hatalmas rokonsággal fognak rendelkezni. Ez természetesen érték, de a megítélése sajnos korántsem egyértelmű a megye közvéleményében. Az iskola nemzetiségi pedagógiai feladatai közé tartozik hogy a diákjainknak legyenek megalapozott érveik saját életmódjuk vállalásához.

Iskolánk 7. rész

Iskolánk (7. rész)
Iskolánk kínálatának lényege az érettségi. Szakképzést azoknak nyújtunk, akik érettségivel együtt akarnak szakmát szerezni. Még az általános iskolából lemorzsolódott jelentkezőkkel is tisztázzuk: a cél nem pusztán a nyolc osztály - a tanulás nálunk a társadalmi helyzet megváltoztatását célozza.

Az összes rész egyben

Iskolánk

  • Példa egy toleráns szellemű iskolára: [...] Mostani rendhagyó bejegyzésünk vendégszerzője, Derdák Tibor szociológus, a dr. Ámbédkár Iskola igazgatója rövid írásában bemutat
  • Dakota Viktoria: Hiába keresem az adószámot, nincs benne a NAV érvényes civil adatbázisában. Elírták? Dzsaj Bhím Közösségnek, az adószámunk: 18292909
  • Orsós Zoltán: Ott voltam, és nagyon jól sikerült! Sok sikert a továbbiakban
  • Orsós Zoltán: Gratulálok!
  • Puzsár József: Kedves Tibor! Egyik ismerősömtől, Komlós Krisztinától hallottam az Önök iskolájáról. Szeretnék Pécsett gyökeret ereszteni Győr ut

Tartalomjegyzék

Kontakt

    Igazgató: Derdák Tibor

    Cím:
    3720 Sajókaza, Rákóczi F. u. 29.

    Székhely:
    3720 Sajókaza, Sólyom telep 7-9.

    Telephelyek:
    3600 Ózd, Petőfi út 18-20.
    3659 Sáta, Kolozsvári út 5.

    Telefon/Fax:
    (06) 48-788-700

    A fenntartó bankszámlaszáma:
    Raiffeisen Bank,
    12001008-00156776-00100009,
    Dzsaj Bhím Közösség.

Mottó

Tisztánlátás, helyes döntés, megfelelő megszólalás, jó magaviselet, tisztes megélhetés, erős edzés, fegyelmezett figyelem, mélységes mély elmélyedés. (Buddha)

Jeles nap

Boldog Névnapot kívánunk minden kedves Zita nevű látogatónknak!

Eseménynaptár

Szeptember 24-én: Punéi egyezmény

Október 14-én: Nágpúri áttérés

November 28-án: Az orientalisztika napja (Kőrösi Csoma Sándor 1819. november 28-án indult el rejtélyes keleti útjára.)

November 5-től december 14-ig: Sajógalgócon a Lőrincz család 1944-ben négy zsidó munkaszolgálatos fiút bújtatott (Weisz Pált, Glückmann Zoltánt, Havas Istvánt és Kőrősi Istvánt)

Január 19-én: Dr. Martin Luther King Nap

Február 11-én: A vallásszabadság napja (1676-ban Michael de Ruyter Nápolyban kiszabadította a gályarab-prédikátorokat, például Túróczi Végh András füleki prédikátort, Kálnai Péter putnoki lelkészt, Szalóczi Mihály zubogyi prédikátort)

Március 21-én: A faji megkülönböztetés (apartheid) elleni küzdelem napja (1960 óta)

Április 14-én: Dr. Ámbédkar születésnapja

Május 2-án: Buddha születésnapja (2009-ben)

Augusztus 2-án: A cigány holokauszt emléknapja

Legaktívabb kommentelők

  • Orsós Zoltán (9)
  • Fürjesné Zsóka (7)
  • Lázi István János Benő (6)
  • Boda Péter Cino Rrom (6)
  • suzi (4)
  • Beri Amália (4)
  • Derdák Tibor (3)
  • Peti CINO PIKO ROM (3)
  • Zsóka (3)
  • kótai richárd (3)

Látogatóink

Részletek

  • Online: 2
  • Mai látogatók: 23
  • Mai oldal-megtekintések: 39
  • Összes látogató: 97845
  • Összes oldal-megtekintés: 1063641
  • Alexa nemzetközi helyezés: 0

Aktuális grafikonok